Mórahalmi temetők története: 1. rész


Település:
Csongrád megye, Mórahalom

Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Létrehozva:
2019-10-27 08:43:53

Cikk írója:
Halácsi Jenőné 2


Mórahalmi temetők története: 1. rész

A mórahalmi temető története szorosan kapcsolódik a szeged-alsóvárosi puszták benépesüléséhez.

 

 

Márton Gábor – Szécsi Imre A mórahalmi temetők múltja és jelene Mórahalom

1. Előszó

Amikor a mórahalmi temető történetét akartuk összeállítani, hamar rájöttünk arra, hogy a temető létesítése szorosan kapcsolódik a szeged-alsóvárosi puszták benépesüléséhez.

Ez pedig egy viszonylag gyors településhálózat létrejöttével áll összefüggésben, ami a török utáni időkig nyúlik vissza, és aminek nagy lendületet a 19. század adott.

Az 1840-es évektől kezdve 1950-es évekig egy nagyon dinamikus, de teljesen szerves gazdasági és társadalmi változásnak lehetünk tanúi, ami során a homokos pusztából létrejött egy falvak laza hálójából álló térszerkezet.

Ebben a folyamatban külön figyelem jut az egykori Móra domb környékén kialakuló Szeged-Alsóközpontnak, ami 1950-től kezdve már a Mórahalom nevet viseli. Ezeknek a falvaknak és Mórahalomnak a lendületes időszaka azonban nem áll meg az '50-es évekkel, a rendszerváltásnak nevezett politikai átrendeződés idején újra bekövetkezett egy látványos átalakulási hullám.

Ebben a folyamatban Mórahalom városi rangra emelkedett, és egyértelmű központja, 2013. január 1-jétől járási központja lesz az egykori alsóvárosi homokpusztáknak.

A ma Homokhátságnak nevezett vidék bő másfélszázados történelme hűen tükrözi a homoki ember kitartását és munkabírását.

Ebben a hatalmas átalakulásban jóleső érzés, és talán kötelességünk is visszatekinteni őseink munkájára, erőfeszítéseire.

Azokéra, akik közül sokan nyugszanak a mórahalmi temetőben. Ez a hely az, ahol tetten érhetően találkozik a jelen a múlttal. Legyen hát ez a mórahalmi temető történetét bemutató tanulmány az utókor hálájának és elismerésének egy apró kifejezése, amivel az élők örökké tartoznak elődeiknek!

 

 

 

2 Tartalomjegyzék

A szeged-alsóvárosi puszták benépesülése.....................................................................................4.

Az alsótanyai hitélet megszervezése..............................................................................................6

Vallási hagyományok: keresztek és haranglábak a település körül......................................................7

Az alsóközponti egyházközség önállósodása....................................................................................9

Az öreg temető...........................................................................................................................9

A '40-es évek tervei és változásai.................................................................................................15

Temetési szokások a 20. század első felében..................................................................................17

A kommunista idők történései.......................................................................................................23

A temetkezési szokások változása a század közepétől......................................................................25

A temetőrendezés és -fejlesztés kezdetei........................................................................................31

Az új ravatalozó megépítése.........................................................................................................32

Az ezredforduló utáni események..................................................................................................35

Felhasznált irodalom....................................................................................................................41

 

 

3 A szeged-alsóvárosi puszták benépesülése.

Homokhátságnak a Duna–Tisza-közének dél-keleti, jellegzetesen homoktalajú, az országhatárig tartó területét nevezzük.

Ennek a térségnek a központja Mórahalom, ami az elmúlt 250 évben hatalmas változásokon ment keresztül.

A török kiűzését követően az egész Alföld elnéptelenedett, a középkori települések és erdőségek eltűntek, ezen a területen homokos pusztaságok és füves rétek váltották egymást.

A mai Mórahalom és vidéke az 1570-es szandzsák összeírás szerint Szeged város lakosainak birtokában volt Móra puszta néven.

A név eredete egy szeged-alsóvárosi családra vezethető vissza.

A család egyik leszármazottja, Móra Balázs az 1660- 70-es években háromszor is a város főbírája volt.

Szintén erről a családról nevezték el a környék egyik legmagasabb homokdombját, a Móra halmot is.

Ez a terület és a környék pusztái 1730-ban kerültek Szeged szabad királyi város birtokába,

ettől kezdve lett a város határának szerves része.

Ugyanebben az időben települtek a szegediek a várostól észak-nyugati irányba terülő vidékre is.

Az alsóvárosiak által birtokba vett határból jött létre a későbbi Alsóközpont, a felsővárosiak pedig a későbbi Felsőközpontot népesítették be.

Az alsó rész területileg nagyjából duplája volt a másik határnak, a két határ közé ékelődött be az önálló Dorozsma, ami egyházilag (a váci egyházmegyéhez tartozott) és lakosságának összetételében (kunok) is eltért a homoki pusztáktól.

A mezőgazdasági termelés a pusztákon a legeltetéssel kezdődött.

Lábasjószágot, elsősorban szarvasmarhát és juhot tartottak ridegen, de télire már a kezdetekkor is építettek karámot, telelőt az állatoknak, valamint takarmánytárolásra alkalmas gazdasági épületeket is. Az állatok igényelték az állandó felügyeletet, és a takarmánytermelés megindulásával már egyértelművé vált, hogy sokkal praktikusabb a pusztán kint lakni, az ún. szállásokon, mint naponta bejárni a városba.

A nők és a gyerekek általában még a városban laktak, csak a férfiak (cselédek, béresek, intézők stb.) tartózkodtak rövidebb-hosszabb ideig kint a pusztákon.

A 18. század elején a szegediek szabadon foglalhattak földet a határban, ekkor kezdtek elszaporodni a szállásbirtokok. 1747-ben Szeged határait összeírták, az ekkor készült térképen, illetve az 1783-84-ben, II. József alatt készített katonai felmérésben már számos szállás került megjelölésre környékünkön.

 A földművelés különböző ágainak elterjedésével egyre kevésbé volt értelme bejárni a városba, sőt idővel a család is inkább kiköltözött. Így az állatok tartására alkalmas ún. szállásokból szépen lassan kialakultak a teljesen önellátó életre alkalmas tanyák.

A tanya egyszerre jelenti a gazdasági- és lakóépületek mellett termőföldek, legelők és gyümölcsösök, szőlőhegyek létét is, tehát életforma és termelési mód is egyben.

A külső részek benépesítése értelemszerűen úgy történt, hogy először a városhoz közelebbi területeket foglalták el, s minél távolabb esett a várostól, az annál későbbi birtokba vételt jelent.

Az  is jellemző volt, hogy az elején nagyobb birtokok jöttek létre, míg később ezek mérete 4-5 katasztrális holdat tett csak ki, és egyre inkább szegényebb rétegekből kerültek ki a területek bérlői is. Az is jelentős változást jelentett, hogy míg a 18. század elején saját tulajdonba kerültek a földek, a század végétől már csak bérleti jogra lehetett licitálni.

A legsűrűbben lakott részek az Alsóvároshoz közelebb eső területek lettek: a mai Domaszék, Röszke, Kis- és Nagyszéksós területe, a Madarász-tó környéke és a későbbi Mórahalom belterülete.

A legkésőbb népesültek be a távolabbi: csorvai (ruzsai), öttömösi területek.3 A benépesülés mértéke egyre nagyobb mértéket öltött, egyre többen laktak kint a tanyákon. Ezt igazolja Szeged Város Hatóságának írásos nyilatkozata, ami szerint a „tanyákon valláserkölcsi nevelés és oktatás 1842-ik évben vette kezdetét”.

Az oktatás a Lengyel kápolnánál (mai Zákányszék) indult el. A valláserkölcsi oktatás céljából ún. missziós napokat tartottak, amelyek lényegében közösségi lelkigyakorlatokból, vallásoktatási találkozókból és liturgikus rendezvények egységéből álltak.

Az oktatást úgy indították el, hogy a tanyákon „sortartással” jártak a tanítók, akik a Temesváron székelő Főigazgatósághoz küldtek munkájukról jelentéseket. A tanyaiak nagyon ragaszkodhattak ezekhez az iskolákhoz, mert még a szabadságharc ideje alatt is működtek, míg a városi iskolákat akkor bezárták.

Később már kezdtek iskolákat is építeni az alsóvárosi tanyákon. Az első három 1853. április 19-én nyílt meg a mai Mórahalom területén: a nagyszéksósi, a királyhalmi (külső-ásotthalmi) részeken és a mai Mórahalom belterületén.

 A tanyai iskolák száma az 1850-es években 8 volt, de 1884-ben már 22. Ez az ugrásszerű népességnövekedés abban is megmutatkozott, hogy az 1850-es évektől kezdve bizonyos igazgatási teendők helyi elvégzése céljából kapitányságokat szerveztek.

Az alsótanyai pusztákat 8 területre osztották: Nagyszéksósi, Mórahalmi, Királyhalmi, Átokházi, Zákányi, Csorvai, Feketeszéli és Röszkei Kapitányságra.

A fentiekből jól látszódik, hogy a mai Homokhátság benépesülése egy nagy szegedalsóvárosi kirajzás eredménye volt a 18-19. században.

Vidékünk tősgyökeres lakosainak ősei nagyrészt Szegedről, elsősorban Alsóvárosról érkeztek a pusztákra.

Ez a szoros kapcsolódás körülbelül az 1970-es évekig még élénken élt a köztudatban, hiszen akkor még lehetett olyanokat hallani az idősebb emberektől, hogy „hazamegyünk Alsóvárosra”.

 

 

A teljes cikk minden részletét itt olvashatod: Képekkel is bemutatva

http://morahalomplebania.hu/docs/A_morahalmi_temetok_multja_es_jelene_tanulmany.pdf

 

 

Temető címe:   és a kitett kép forrása:  http://acenter.hu/Morahalmi-temeto-Morahalom-9934/