Település:
Budapest, 16. kerület

Kategória:
Cukiságok, Állati cukiságok

Létrehozva:
2019-10-06 21:01:36

Cikk írója:
Henyei Helga Tünde


Csőrike kalandjai

Csőrike, a dolmányos kisvarjú nem tudott még sem repülni, sem enni. Beesett a virágágyásba, és a cicák indultak, hogy megfogják. Megmentettük őt, barátokra lelt és hálából nagyon sok örömet szerzett nekünk.

Száraz kenyér a papucsba dugva, öngyújtó a virágvázában, fülbevaló a díszpárna mögött, ceruza a szőnyeg rojtjai közé rejtve. A parizer a tányér alatt árválkodik, a kardigán zsebében dió csörög. Feje tetejére állt a világ, amióta "megérkezett" hozzánk Csőrike.

Azon a május végi délután a nap sugarai utat törtek a fák levelei között, s a nagy csendben hallani lehetett a feketerigó énekét. Aztán minden megváltozott. Éktelen károgás hallatszott a kert végéből s egy fekete varjú idegesen rótta a köröket a diófa körül. Szaladni kezdtek a cicák is, Maó, a koromfekete, egyéves kislány és mellette testvére Csi-csi, a tarka fiú. Kiszaladtam a konyhából, hogy megnézzem a hangzavar okát. A diófa alatt, a gyöngyvirágos kellős közepén egy kisvarjú lapult kétségbeesve, s csak a feje látszott ki a nagy levelek közül. Felette az anyja szálldosott, hatalmas szárnyaival elijesztve a macskákat. Pár pillanaton múlt: odaszaladtam a kisvarjúhoz, felkaptam és bevittem az előszobába. Meg sem mert mozdulni az ijedtségtől, s csak nézett rám fekete szemeivel.

Aznap este nagy munka várt ránk: a kisvarjú egy dobozt kapott, de nem igazán értékelte. Nem akart ott maradni. Kiugrált belőle és az ölembe kuporodott. Bizalmatlan szemekkel méregette a szobában szabadon szálldosó Lóri papagájt és Bohócot, a feketerigót - akit korábban szó szerint a cicák szájából mentettünk meg - aztán önkényesen betipegett Bohóc ketrecébe és felült a rúdra, mint aki otthon érzi magát. Így lett egy perc alatt kisajátítva szegény Bohi (Bohóc) lakása. Az első éjszaka jól telt. Bohóc a ketrec tetején, a varjú a ketrecben aludt. Reggel, mikor látta hogy mozgolódunk, rohant kifelé, hogy kérje az első reggelit. Varjúnk még nem volt, így nemigen voltunk tisztában az étrenddel, ezért próbálkozni kezdtünk: főtt krumpli, rizs, tészta, sárgarépa, dió, sajt? Mindegyik jöhetett, de a legnagyobb sikere a házi süteménynek, a kenyérről lelopott párizsinak és a főtt tojásnak lett. Aztán tele hassal az ablak előtt töltötte a napot. Nézelődött, kopogtatott, míg egyszer csak az utcai akácfa tetejéről meglátta őt az anyja. Bukórepülésben megérkezett a kinti csatorna tetejére, és nagy károgással köszöntötte elveszett csemetéjét, aki előző nap - hála nekünk - nem lett a cicák vacsorája. Aztán elbúcsúztak egymástól, s a kisvarjú az ölembe mászott vigasztalást keresve. Hozzám bújt és simogatásért esedezett. Különleges "gyereknyelven" motyogott, és a kezemet használta dobbantónak, mivel repülni nem tudott. Hatalmas csőrével gyengéden ütögette az ujjaim. - Kár, kár - mondtam neki kedvesen, s ezzel megpecsételődött a sorsom. Én lettem a "Mama", aki ételt hoz, aki simogat, s akit követni kell egész nap. S ezzel elkezdődtek Csőrike - mert így neveztük el - felejthetetlen kalandjai a rákosszentmihályi családi házban.

Az idő gyorsan repült. Eltelt a május, majd a június, s Csőrike teljesen beszokott. Megvolt a napi menetrendje: károgással fűszerezett reggeli ébredés Bohi külön ketrecében reggeli 9-kor, rohanás és végig száguldás a nagyszobán, repülési gyakorlatok a virágállvány különböző magasságából, 10 fogásos reggeli, majd délutáni sziesztaként nézelődés az ablakból. Kora esti rosszalkodás: ágyra fel, fotelba le, papírrendezgetés a polcokon, a barátok - Lóri és Bohi - kergetése. Este 9-kor fürdés a cica tányérjában, majd "törülközés nélküli" elbújás a "Mami takarója" alá, hátha nem veszi észre, és ott maradhat. A hetek múlásával a "visszahúzódó" Csőriből egy öntudatos, önbizalomhiánnyal nem küszködő, kreatív, okos és játékos "tinézser" lett. Bár a repülés még nem igazán ment, s a két szék közül sokszor a padlón kötött ki, rosszalkodásban kiváló tanulóvá érett! Sokszor ült "mélázva" a szék karfáján, mintha éppen szunyókálna egy csöppet, s közben figyelme egy pillanatra sem lankadt: szemrevételezte a tollakat, az írómappát, a mobil telefont, hová teszik a kést, vázát, és hová a kiskanalakat, hogyan lehet kinyitni a szekrényt, hol tartják a kekszet és a cukorkát, a terítőket vagy a távirányítót. S ezek a megfigyelések később nagy hasznára váltak a rosszalkodásban!

Két hónapja volt állandó lakónk Csőri, mikor először sikerült repülve átszelnie a szobát. Az eredménytől olyannyira meglepődött, hogy mindjárt kipróbálta erejét a másik két helyiségben is. Sajnos fiatal kora miatt csak a szoba feléig jutott, s ott, a szék alatt találtuk meg szégyenkezve. De jobb kedvre derült rögtön, mikor kedvenc csemegéjét, az amerikai mogyorót meglátta. Azonnal bemutatta "vele született" törési tudományát. Csak a szoba - és eredeti tulajdonosai - jártak rosszul a mogyoró héjak tengerében. Rá akartuk venni Csőrit a takarításra is, de csak annyit értünk el vele, hogy ellopta a seprűt a kislapáttal együtt és felelőssége teljes tudatában eldugta azokat a fotel mögé!- "Ha nincs seprű, nem lehet takarítani" – károgta, és hasonló véleménnyel volt a többi dologgal is kapcsolatban: a vizes tányért nem kell kivinni, ha kiborítjuk, majd beszívja a szőnyeg, a terítőt könnyebb kimosni, ha előtte lehúzzuk az asztalról és beáztatjuk a párologtató edényébe, a tollak teljesen feleslegesek, csak leköti az "ember" idejét az irkálás, jobb ha eldugjuk azokat a vázába, a tévé és a mobil pedig káros az egészségre és a padlószőnyeg alatt a helye! S ha a papagáj meg akarja dézsmálni a reggelit, fenyegetően kell fellépni - ki a has, be a mell, csőr az ég felé, s egy bősz károgás! - s már iszkol is a rigóval a karnisra. Így vette át a három hónapos Csőri - barátai legnagyobb bánatára - a teljhatalmú irányítást a család felett.

"Eltelt egy év és májusban Csőri megünnepelte első születésnapját. A megszokott menü mellett pár szem diót és mogyorót is kapott. Először azt hitte a dió egy labda – hisz még nem látott olyat - amit hurcolászni és dugdosni kell, de hamar felfedezte, hogy a „labda” feltörhető élelem, így egész nap diótöréstől volt hangos a ház. Csőri „lecserélte” eddigi ruhatárát is: pehelytollait elhullajtva, gyönyörű ébenfekete tollakat növesztett, mellkasán világosszürke „zsabó” díszítéssel. Láthatóan nagyon büszke volt új ruhájára, mert naphosszat a tükör előtt forgolódott és puszilgatta magát. Komoly, felelősségteljes „kiskamasz” lett belőle, s bár roppant félénk maradt és a kertbe kitevéssel kapcsolatos próbálkozásainkat az asztal alá bújással sorra meghiúsította, intelligenciája és kíváncsisága nőttön-nőtt. Vigyázni kellett előtte, mikor mit csinálunk, mert azonnal „lekoppintotta” és maga módján ismételte, amiből néha humoros, máskor veszélyes dolgok születtek. Tanítása érdekében naponta egy-egy óra tanulóidő következett. A gyufásdobozt először mérgében szabályosan szétverte, de mikor megmutattuk neki, hogyan kell kihúzni a fiókját, azonnal megtanulta s odarejtette személyes kincseit. Hamar megértette a szemüvegtok melyik oldal nyílik, a mágneses szekrény zárja egyetlen koppintásra nyitható, a szekrényajtókat előre, a fiókokat kifelé kell húzni. Ezentúl nem volt biztonságban többé egyetlen pulóver, zokni vagy sapka sem, s különös előszeretettel viselkedett a terítők begyűjtése iránt, amivel jól lehetett leplezni rosszalkodásait. Kedvenc kincseit – az öngyújtót, gyufaszálakat, aprópénzt, nyakláncokat, gombokat és tollakat egy kisajátított varródobozba – a doboz gyors kiüresítése által – rejtette, szépen lezárta. Majd betakargatta a „lekapott” asztalterítővel, a tetejére állt – mondván: „Csak a testemen keresztül!”Mikor a függönyt rögzítő kis karikákat kezdte a karnisról leakasztgatni – hogy a leesett függöny nélkül jobb legyen a kerti kilátás – majd a kárpitozott székek díszszegeit kezdte kihuzigálni, „Mamijánál” betelt a pohár! Csőrike büntetésképpen egy használaton kívüli, üres szobába került megbánni bűneit. Mivel kezdte a gyakran használt szavakat megérteni, a „szégyelld magad” kifejezésre bűnbánó képpel és lehajtott fejjel somfordált hozzám bocsánatért esedezve. „Mintagyerek” viselkedése azonban hamar véget ért, mikor felfedezte az ablakkal szemközti fenyőfán károgó „haverokat” Rohant az ablakhoz, és a radiátoron állva morzejelekkel próbálta felhívni magára a figyelmet. A kinti hatalmas varjú – aki először halálra volt rémülve, hogy ott állok a Csőri mögött – gyorsan felfogta, hogy itt „Mama-gyerek kapcsolatról” van szó -, s az ablakhoz repülve kezdetét vette egy félórás hangos „kopogó- trécselés”. Nem csoda, hogy másnap a szomszédok érdeklődve kérdezgették, milyen hangos felújítási munkálatokba fogtunk és meddig fog tartani? Csőri és új barátja aki, azóta is hűséges hozzá – naponta beszélget, és mivel megmutatta neki, milyen többfogásos étrend dukál nálunk – a kinti egy szem dió/nap ellenében kénytelenek voltunk az ablakpárkányra kitenni kekszet, kenyeret, parizert, hogy az ablaküvegünk – és az állatok testi épsége – ne legyen veszélyeztetve.

Nyárra aztán Csőrikém szerelmes lett. Vágyakozásait hangos károgással, motyogással és nyögésekkel fűszerezte, ami különösen akkor volt kellemetlen, mikor vendégünk érkezett. El nem tudták képzelni, mi történhet abban a szobában, s kit rejtegetünk? Új barátja – és időközben másik kettő is – rendszeresen látogatták az ablakpárkányon, mégis azonnal otthagyta azokat, ha valaki meglátogatott minket. Bár tartott az ismeretlen emberektől, kíváncsisága felülkerekedett félelmén és meg kellett néznie az illető zsebeit, nem rejtett-e el valami érdekeset? A hölgyeknél a táskákat, a férfiaknál a sapkákat lopta el. Ebben az időszakban kapta ki a fülemből az arany fülbevalót is, s hogy ne tudjam elvenni tőle, azonnal le is nyelte. Bár napokig figyelmesen nézegettem, hátha előkerül, azóta is egy van belőle a fülemben. Szerencsére a fényképezőgép nem ment le a torkán, sőt mikor megtudta, hogy a vakú villanása után megnézheti magát a digitális gép hátulján, szabályosan pózolni kezdett. S teszi ezt azóta is, ha csak meglátja a gépet a kezemben.

Így telnek hát Csőrike napjai, aki jelenleg a karácsonyra készül. Már kiválasztotta melyik csomagoló papír tetszik neki és melyik nem – a pirost, a feketét és a túl sok mintával telit szét kell tépni - és abban fogja megkapni édességből álló ajándékát – mert nagyon édesszájú! A csoki golyókért elmenne a világ végére, és a mogyorós csokit is biztos helyre dugja – későbbi felhasználás céljából. Már csak egy kis illemtant kell átvennie a helyes viselkedés szabályairól, de annak megtanulása azt hiszem, még hosszú időt vesz igénybe. De hát bőven lesz ideje rá, hisz azt mondják: ebben a szeretetteljes, családias környezetben, még minket is túl fog élni. Legyen hát így, és szerezzem sok örömet s vidámságot nekünk és Másoknak is!"